1997
Sri Joakim:
- Skandináv gokart bajnokság: 4.
hely (Intercontinental – A)
- Finn gokart bajnok
(Intercontinental – A)
- Indul az Európai gokart GP -
sorozatban és VB – futamokon (Peter de Bruin Team)
- Átköltözik Amszterdamba, ahol
megkezdi profi autóversenyzői pályafutását hivatalos kereteken belül, tényleges
szerződéssel
1997-ben mondta Steve Robertson
Sri Joakimnak, hogy „Te csak vezess és versenyezz, a többit majd én intézem a
Te akaratod szerint.”
1996-1997 telén (január
hónapban), amikor elérkeztem életem egyik meghatározó szakaszához és egyben
döntéséhez is egy nap furcsa, letargikus érzés kerített hatalmába. A fontos
döntés az volt, hogy miként tanuljak tovább a kötelező általános iskola
elvégzése után.
Mivel akkorra már minden reményem
elszállt, hogy sportoló (autóversenyző) legyek és ezt elsősorban annak
köszönhettem, hogy a szüleim nem támogattak, sem morálisan, sem lelkileg,
legfőképpen anyagilag sem, mert minden más fontosabb volt csak az nem, hogy az
álmaimat meg tudjam valósítani. És akkor az fájt a legjobban, hogy a szüleim
nem hittek és nem is bíztak bennem és, hogy a saját begyepesedett sivár
világukban voltak hajlandóak csak élni, meg sem hallgattak és egyetlen egy
esélyt sem kaptam tőlük, hogy emberként bizonyítsak. E mellé pedig éreztették
velem, hogy nem leszek képes az életben semmi pozitív dolgot. Mivel a gyermekük
voltam és még kiskorú, ezért a többszöri nézeteltéréseink után nagyon magányos
lettem és sok időt töltöttem egyedül a kis szobám mélyére húzódva. Kénytelen
voltam lemondani az álmomról, hogy autóversenyző lehessek, így mivel már a
Forma 1-et, akkor 7 éve követtem figyelemmel, ezért azt már akkor láttam, hogy
egy pilótának szüksége van egy gazdaságot és az üzleti dolgokat jól ismerő,
úgymond menedzserre is, ahhoz, hogy csak és kizárólagos módon a vezetésre
tudjon koncentrálni.
Elmémbe ötlött, hogy ezt a
szakmát akarom választani a tovább tanulás tekintetében. Így megkerestem azt a
középiskolát, ahol négy év alatt megszerezhetem magamnak a kötelező érettségit
és még az általános menedzseri szakot is. Ugyan menedzserit nem találtam, de
menedzser-asszisztensi szakot igen.
Titokban megérdeklődtem az
intézménytől a feltételeket és kértem jelentkezési lapot is. Aztán amikor úgy
éreztem, hogy képes leszek a feltételeknek megfelelni, akkor közöltem a
szüleimmel a döntésemet. (Mondjuk a lakhelyemtől az iskola egy órai utazást
vett igénybe, csak oda és vissza ugyanúgy, majdnem olyan volt, mint a város
egyik feléből a másikba kellett menni. De mivel nagyon akartam, még ezt az
áldozatot is képes voltam felvállalni.)
Természetesen a szüleimmel nem
közöltem, hogy miért szeretnék abba az iskolába továbbtanulni, mert úgyis
tudtam, hogy mi lesz a véleményük, így ezzel nem fárasztottam, sem őket, sem
magamat. Szüleimet kész tények elé kellett állítanom (előre kitöltött és már
benyújtott jelentkezési lap) ahhoz, hogy elérjem a célomat náluk. Ők kereskedőt
akartak csinálni belőlem, de én ezt nem pártoltam, mert annak a szakmának semmi
köze sincs a Forma 1-he, legalábbis, ha a közvetlen pilótai helyzetet
menedzseri oldalról kellene megközelíteni.
Szüleim ekkor tomboltak a dühtől
és leginkább azért, mert rájöttek arra, hogy sem tudnak irányítani. De én
határozottan és keményen kiálltam, azért a célért, amit a küldetésemben meg
volt írva. A szüleimmel való harcban nagy segítségemre volt az a Személy, akit
már akkor Istenítettem a lelkemben és persze felnéztem Rá. Természetesen csak a
kicsi lelkemben, a szüleim előtt mélyen titokban tartva.
Hogy hogyan segített nekem Sri
Joakim Matias Gosvámi Gautama Räikkönen az Istenség Legfelsőbb Személyisége?
Erre két értelmes válasz volt és
van.
1) Saját belső lelki erejével
2) Visszaemlékezve az 1982-ben a
jégvirágos eseményre, egyből volt értelme, annak, amit teszek.
Tudtam, hogy nehéz lesz az
elkövetkezendő négy év és azt is, hogy lelkileg a saját családomon belül már
csak saját magamra számíthattam. Ekkor tudatosult bennem, hogy ha Sri Joakim
útján akarok járni és menni, akkor erősen, határozottan és kitartónak kell
lennem, és sokat nagyon sokat kell, tanuljak Tőle. De legalább tudtam, hogyha
lelkileg egyedül érzem magamat, és a magány kopogtat az ajtómon, akkor Sri
Joakim lesz az egyetlen, aki megment ettől az elkárhozott, helyzettől. Csak az
volt, akkor a problémám, hogy elméletben ennek tudatában voltam, de a
gyakorlatban még ezt a tudást nem tudtam átültetni és helyesen használni,
alkalmazni.
Így történhetett meg az a
sajnálatos esemény, hogy pár hónap leforgása alatt viszonylag hamar eljutottam
arra a pontra, hogy a szüleim ostorozása miatt 1997 tavaszán és nyarán többször
is megfordult a fejemben, hogy feladom és végzek az élettel. Annyira el voltam
keseredve, hogy már ott tartottam, hogy vagy megőrülők vagy, meghalok.
Sri Joakim ekkor ugyan ott volt
mögöttem (lelkileg), de nem mindig éreztette hatását és volt úgy, hogy sokáig
akár hosszú hónapokig, évekig bennem élt és mégis távolt volt tőlem.
Egy magányos napon reggel
felkeltem és szüleimmel való előző esti vitánk után hatalmába kerített a halál
gondolata. Nem volt kedvem, sem erőm tovább harcolni, így délelőtt jelentős
részét sírással töltöttem, s hirtelen előttem termett egy gonosz idegen,
démonszerű képződmény, aki hívott, hogy legyek a társa, hogy órákon keresztül
az erkélyen álltam és gondolkoztam, hogy most mit tegyek. Még a démon nevét sem
tudtam, de ő mindent tudott rólam. De érdekes módon nem a születésemnél kapott
keresztnevemen szólított, hanem teljesen másképpen.
Sűrűn egymás után többször is azt
hajtogatta:
- Perlita tedd már meg és gyere
velem! A halál nem fáj, csak megtörténik! Perlita ad át nekem magadat és gyere
velem! –
Én meg csak sírtam, sírtam,
sírtam és szemeimből folytak a könnyek, miközben néztem a mélységet az erkély
szélén.
De a következő pillanatban
felkiáltottam:
- Mi értelme van az életemnek, ha
úgyis csak szenvedek?! –
Érdemleges választ nem kaptam
senkitől sem, de viszont ugyanaz a hang megint megszólalt, amelyik előbb hívott,
hogy menjek vele:
- Perlita ne légy már ilyen
gyáva, tedd meg és légy az enyém! –
Elmém ismét felkiáltott:
- Istenem könyörögve kérlek,
hagyj meghalni! –
S ekkor zokogásom közepette
léptem egyet s megláttam azt a mélységet, ahová készültem magamat levetni. Ha
viszont még egy lépést tettem volna előre, akkor már menthetetlen lett volna a
helyzetem. (Megjegyzés: Egy 15 emeletes ház, 13.-ik emeletéről van szó)
Egyik pillanatról a másikra
elmémben egy kék szempár jeges tekintete jelent meg és olyan szigorúan nézett
rám, hogy olyan kicsinek kezdtem magamat érezni, mint egy hangya a
világegyetemben.
Sírásom közepette a kék szempár
árnya egy ifjú fiú ábrázatát rajzolta elém, aki igencsak eleven személynek
lehetett tekinteni, és akinek a szélben lobogtak szőke hajtincsei. Mielőtt
végzetes lépést tettem volna megszólalt, és ezeket mondta nekem szelíd és
nyugodt hangon:
Sri Joakim: - Nem hagyhatsz
cserben, szükségem van rád, hát nem érted!?
Perlita: - De láthatod, hogy
nincs értelme az életemnek! Akkor meg minek éljek? Azért, hogy szenvedjek?
Sri Joakim: - Ha most elmész,
soha de soha nem fogod megtudni ki is vagyok valójában és azt sem, hogy te ki
is vagy! Egész egyszerűen nem halhatsz meg, értsd már meg végre!
Nem teheted meg, Perlita NEM!
Perlita: - Mit számít az, hogy ki
vagyok én, ez senkit sem érdekel. Megváltás lesz számomra a halál.
Sri Joakim: - Hinned kell nekem,
amikor azt mondom neked: elveszett vagyok nélküled! Nem hagyhatsz cserben és a
megváltást csak Tőlem, kaphatsz, mástól nem!
Garantálom neked, hogy ha most
élni akarsz, akkor egy szép napon elhozom neked a mennyi boldogságot.
De amikor az utolsó szavait
hallottam, már nem láttam ŐT (Sri Joakimot), eltűnt a félhomályba. Elmém még
tett egy elkeseredett lépést, hogy a kék szemű, szőke hajú kisfiú után kapjon,
de akkora már teljesen eltűnt.
Mindent jól átgondolva aztán
lelkileg és fizikálisan megfáradva, de lépteim immáron hátrafelé vették az
irányt. Az erkélyről belépve a szobába nem hiányzott más csak egy jó alvás és
az, hogy az iménti események negatív hatásait valahogyan el tudjam felejteni.
Utolsó gondolatom elalvás előtt a következő volt:
Sri Joakim: - Hinned kell nekem,
amikor azt mondom neked: elveszett vagyok nélküled! –
Ezzel a gondolattal mély álomba
szenderültem.
1997 azért is volt meghatározó
számomra, mert immáron 10 éve veszítettem el saját családom legkedvesebb
személyét, és ha előretekintek, akkor még 10 évet kellett várnom arra, amiről
Sri Joakim beszélt nekem. Az Ő Világbajnoki címéig.
Ugye milyen érdekes, hogy Sri Joakim
a 10.-ik hónapban született?!
Sri Joakim születési és élettani
hatásai legalább olyan hatással vannak rám és az én karmámra, mint fordított
értelemben véve.
Lényegét tekintve, 1997-ben
lelkileg és transzcendens értelemben elszakadtam saját családomtól és ráléptem
arra az útra, melyet Sri Joakim kijelölt és meghatározott számomra.