IV. Rész - 3.) fejezet - S. B. Bhaktivedanta Perlita, Sri Joakim lélektani bhaktija - m

1997

Sri Joakim:

- Skandináv gokart bajnokság: 4. hely (Intercontinental – A)

- Finn gokart bajnok (Intercontinental – A)

- Indul az Európai gokart GP - sorozatban és VB – futamokon (Peter de Bruin Team)

- Átköltözik Amszterdamba, ahol megkezdi profi autóversenyzői pályafutását hivatalos kereteken belül, tényleges szerződéssel

1997-ben mondta Steve Robertson Sri Joakimnak, hogy „Te csak vezess és versenyezz, a többit majd én intézem a Te akaratod szerint.”

1996-1997 telén (január hónapban), amikor elérkeztem életem egyik meghatározó szakaszához és egyben döntéséhez is egy nap furcsa, letargikus érzés kerített hatalmába. A fontos döntés az volt, hogy miként tanuljak tovább a kötelező általános iskola elvégzése után.

Mivel akkorra már minden reményem elszállt, hogy sportoló (autóversenyző) legyek és ezt elsősorban annak köszönhettem, hogy a szüleim nem támogattak, sem morálisan, sem lelkileg, legfőképpen anyagilag sem, mert minden más fontosabb volt csak az nem, hogy az álmaimat meg tudjam valósítani. És akkor az fájt a legjobban, hogy a szüleim nem hittek és nem is bíztak bennem és, hogy a saját begyepesedett sivár világukban voltak hajlandóak csak élni, meg sem hallgattak és egyetlen egy esélyt sem kaptam tőlük, hogy emberként bizonyítsak. E mellé pedig éreztették velem, hogy nem leszek képes az életben semmi pozitív dolgot. Mivel a gyermekük voltam és még kiskorú, ezért a többszöri nézeteltéréseink után nagyon magányos lettem és sok időt töltöttem egyedül a kis szobám mélyére húzódva. Kénytelen voltam lemondani az álmomról, hogy autóversenyző lehessek, így mivel már a Forma 1-et, akkor 7 éve követtem figyelemmel, ezért azt már akkor láttam, hogy egy pilótának szüksége van egy gazdaságot és az üzleti dolgokat jól ismerő, úgymond menedzserre is, ahhoz, hogy csak és kizárólagos módon a vezetésre tudjon koncentrálni.

Elmémbe ötlött, hogy ezt a szakmát akarom választani a tovább tanulás tekintetében. Így megkerestem azt a középiskolát, ahol négy év alatt megszerezhetem magamnak a kötelező érettségit és még az általános menedzseri szakot is. Ugyan menedzserit nem találtam, de menedzser-asszisztensi szakot igen.

Titokban megérdeklődtem az intézménytől a feltételeket és kértem jelentkezési lapot is. Aztán amikor úgy éreztem, hogy képes leszek a feltételeknek megfelelni, akkor közöltem a szüleimmel a döntésemet. (Mondjuk a lakhelyemtől az iskola egy órai utazást vett igénybe, csak oda és vissza ugyanúgy, majdnem olyan volt, mint a város egyik feléből a másikba kellett menni. De mivel nagyon akartam, még ezt az áldozatot is képes voltam felvállalni.)

Természetesen a szüleimmel nem közöltem, hogy miért szeretnék abba az iskolába továbbtanulni, mert úgyis tudtam, hogy mi lesz a véleményük, így ezzel nem fárasztottam, sem őket, sem magamat. Szüleimet kész tények elé kellett állítanom (előre kitöltött és már benyújtott jelentkezési lap) ahhoz, hogy elérjem a célomat náluk. Ők kereskedőt akartak csinálni belőlem, de én ezt nem pártoltam, mert annak a szakmának semmi köze sincs a Forma 1-he, legalábbis, ha a közvetlen pilótai helyzetet menedzseri oldalról kellene megközelíteni.

Szüleim ekkor tomboltak a dühtől és leginkább azért, mert rájöttek arra, hogy sem tudnak irányítani. De én határozottan és keményen kiálltam, azért a célért, amit a küldetésemben meg volt írva. A szüleimmel való harcban nagy segítségemre volt az a Személy, akit már akkor Istenítettem a lelkemben és persze felnéztem Rá. Természetesen csak a kicsi lelkemben, a szüleim előtt mélyen titokban tartva.

Hogy hogyan segített nekem Sri Joakim Matias Gosvámi Gautama Räikkönen az Istenség Legfelsőbb Személyisége?

Erre két értelmes válasz volt és van.

1) Saját belső lelki erejével

2) Visszaemlékezve az 1982-ben a jégvirágos eseményre, egyből volt értelme, annak, amit teszek.

Tudtam, hogy nehéz lesz az elkövetkezendő négy év és azt is, hogy lelkileg a saját családomon belül már csak saját magamra számíthattam. Ekkor tudatosult bennem, hogy ha Sri Joakim útján akarok járni és menni, akkor erősen, határozottan és kitartónak kell lennem, és sokat nagyon sokat kell, tanuljak Tőle. De legalább tudtam, hogyha lelkileg egyedül érzem magamat, és a magány kopogtat az ajtómon, akkor Sri Joakim lesz az egyetlen, aki megment ettől az elkárhozott, helyzettől. Csak az volt, akkor a problémám, hogy elméletben ennek tudatában voltam, de a gyakorlatban még ezt a tudást nem tudtam átültetni és helyesen használni, alkalmazni.

Így történhetett meg az a sajnálatos esemény, hogy pár hónap leforgása alatt viszonylag hamar eljutottam arra a pontra, hogy a szüleim ostorozása miatt 1997 tavaszán és nyarán többször is megfordult a fejemben, hogy feladom és végzek az élettel. Annyira el voltam keseredve, hogy már ott tartottam, hogy vagy megőrülők vagy, meghalok.

Sri Joakim ekkor ugyan ott volt mögöttem (lelkileg), de nem mindig éreztette hatását és volt úgy, hogy sokáig akár hosszú hónapokig, évekig bennem élt és mégis távolt volt tőlem.

Egy magányos napon reggel felkeltem és szüleimmel való előző esti vitánk után hatalmába kerített a halál gondolata. Nem volt kedvem, sem erőm tovább harcolni, így délelőtt jelentős részét sírással töltöttem, s hirtelen előttem termett egy gonosz idegen, démonszerű képződmény, aki hívott, hogy legyek a társa, hogy órákon keresztül az erkélyen álltam és gondolkoztam, hogy most mit tegyek. Még a démon nevét sem tudtam, de ő mindent tudott rólam. De érdekes módon nem a születésemnél kapott keresztnevemen szólított, hanem teljesen másképpen.

Sűrűn egymás után többször is azt hajtogatta:

- Perlita tedd már meg és gyere velem! A halál nem fáj, csak megtörténik! Perlita ad át nekem magadat és gyere velem! –

Én meg csak sírtam, sírtam, sírtam és szemeimből folytak a könnyek, miközben néztem a mélységet az erkély szélén.

De a következő pillanatban felkiáltottam:

- Mi értelme van az életemnek, ha úgyis csak szenvedek?! –

Érdemleges választ nem kaptam senkitől sem, de viszont ugyanaz a hang megint megszólalt, amelyik előbb hívott, hogy menjek vele:

- Perlita ne légy már ilyen gyáva, tedd meg és légy az enyém! –

Elmém ismét felkiáltott:

- Istenem könyörögve kérlek, hagyj meghalni! –

S ekkor zokogásom közepette léptem egyet s megláttam azt a mélységet, ahová készültem magamat levetni. Ha viszont még egy lépést tettem volna előre, akkor már menthetetlen lett volna a helyzetem. (Megjegyzés: Egy 15 emeletes ház, 13.-ik emeletéről van szó)

Egyik pillanatról a másikra elmémben egy kék szempár jeges tekintete jelent meg és olyan szigorúan nézett rám, hogy olyan kicsinek kezdtem magamat érezni, mint egy hangya a világegyetemben.

Sírásom közepette a kék szempár árnya egy ifjú fiú ábrázatát rajzolta elém, aki igencsak eleven személynek lehetett tekinteni, és akinek a szélben lobogtak szőke hajtincsei. Mielőtt végzetes lépést tettem volna megszólalt, és ezeket mondta nekem szelíd és nyugodt hangon:

Sri Joakim: - Nem hagyhatsz cserben, szükségem van rád, hát nem érted!?

Perlita: - De láthatod, hogy nincs értelme az életemnek! Akkor meg minek éljek? Azért, hogy szenvedjek?

Sri Joakim: - Ha most elmész, soha de soha nem fogod megtudni ki is vagyok valójában és azt sem, hogy te ki is vagy! Egész egyszerűen nem halhatsz meg, értsd már meg végre!

Nem teheted meg, Perlita NEM!

Perlita: - Mit számít az, hogy ki vagyok én, ez senkit sem érdekel. Megváltás lesz számomra a halál.

Sri Joakim: - Hinned kell nekem, amikor azt mondom neked: elveszett vagyok nélküled! Nem hagyhatsz cserben és a megváltást csak Tőlem, kaphatsz, mástól nem!

Garantálom neked, hogy ha most élni akarsz, akkor egy szép napon elhozom neked a mennyi boldogságot.

De amikor az utolsó szavait hallottam, már nem láttam ŐT (Sri Joakimot), eltűnt a félhomályba. Elmém még tett egy elkeseredett lépést, hogy a kék szemű, szőke hajú kisfiú után kapjon, de akkora már teljesen eltűnt.

Mindent jól átgondolva aztán lelkileg és fizikálisan megfáradva, de lépteim immáron hátrafelé vették az irányt. Az erkélyről belépve a szobába nem hiányzott más csak egy jó alvás és az, hogy az iménti események negatív hatásait valahogyan el tudjam felejteni. Utolsó gondolatom elalvás előtt a következő volt:

Sri Joakim: - Hinned kell nekem, amikor azt mondom neked: elveszett vagyok nélküled! –

Ezzel a gondolattal mély álomba szenderültem.

1997 azért is volt meghatározó számomra, mert immáron 10 éve veszítettem el saját családom legkedvesebb személyét, és ha előretekintek, akkor még 10 évet kellett várnom arra, amiről Sri Joakim beszélt nekem. Az Ő Világbajnoki címéig.

Ugye milyen érdekes, hogy Sri Joakim a 10.-ik hónapban született?!

Sri Joakim születési és élettani hatásai legalább olyan hatással vannak rám és az én karmámra, mint fordított értelemben véve.

Lényegét tekintve, 1997-ben lelkileg és transzcendens értelemben elszakadtam saját családomtól és ráléptem arra az útra, melyet Sri Joakim kijelölt és meghatározott számomra.