Éghajlatváltozások
a földtörténetben
A
földtörténet félmilliárd évének hőmérsékleti adatai
A Jeges-tenger hőmérsékletének
becsült változása kainozoikum 65
millió éve alatt az oxigén 18-as izotópjának mérése alapján
Az
utóbbi ötmillió év hőmérsékletváltozásai
Az
Antarktisz hőmérsékletváltozásai az utóbbi félmillió évben
A
glaciális és interglaciális korszakokhoz tartozó hőmérséklet és jégmennyiség
adatok. A jelenkor a bal oldalán látható az ábrának.
A geokémiai kutatásokból arra következtetünk,
hogy a földtörténet során a melegebb (interglaciális) és hidegebb (glaciális) időszakok
váltották egymást, de nem teljesen ciklikusan. Ezek között a Földátlagos hőmérséklete 6-8 °C-ot változott. Milutyin
Milankovity szerb
meteorológus elmélete szerint a ciklikusan visszatérő glaciális időszakok
alapvető okai a Föld pályájában 100 ezer év alatt bekövetkező változásai.
Ezen teória szerint jelenleg egy hosszúnak (100–150 ezer év) ígérkező
interglaciális időszak elején tartunk. Problémát
okoz a klímakutatóknak, hogy a jégfúrásokból – jégmagokból –
származó vizsgálati eredmények ezt az elképzelést nem, illetve nem egyértelműen
támasztják alá. Mi több, az orosz Vosztok-jégfúrás antarktiszi adatai egészen
mást mutatnak. Ez a több mint 2000 méteres fúrómag jó lehetőséget adott az
Antarktisz 400 ezer éves hőmérséklet-változásainak vizsgálatára. Mintegy
120–130 ezer éve az Antarktiszon a mainál melegebb volt – csakúgy, mint 320
ezer éve. Ez a növekedés egészen gyors volt; gyorsabb, mint ezt bárki gondolta
volna. E csúcsok közben 240 és 400 ezer éve a maihoz hasonló volt az Antarktisz
hőmérséklete, ami az ilyen melegedések után lassan, ingadozásokkal esett vissza
körülbelül a hidegcsúcsok környékére. Mintegy
húszezer éve kezdett újra növekedni, és ma is nő. A folyamat teljesen független
az emberiségtől, az elmúlt évszázadban nem látszik semmilyen tendenciaváltozás.
Ráadásul az Antarktisz hőmérsékletének változásai szemmel láthatóan nem követik
a kainozoikumi
eljegesedés máshol
tapasztalható ciklusait.
Más elméletek szerint a mostani interglaciális
időszak nem egy ciklikus természeti folyamat része, hanem az emberi tevékenység
által légkörbe juttatott üvegházgázok okozzák. E feltételezés szerint ez az
időszak hozzávetőleg 100 000 évig tart majd. Tény, hogy
417 000 év alatt sohasem lépte túl a légkör
szén-dioxid-koncentrációja a 300 ppmv értéket, és jelenleg 383 ppmv,
a Föld teljes korának azonban ez csak 0,01%-a, így nem vonható le pusztán ebből
az adatból jó következtetés. A széndioxid üvegházgáz, tehát amíg viszonylag
kevés van belőle, koncentrációjával a levegő középhőmérséklete is nő. A légköri
széndioxidnak ez a koncentrációja azonban kirívóan alacsony, a Föld szinte a
teljes történetében ennek többszöröse volt.
A glaciális-interglaciális ingadozások érintik
bolygónk szárazföldi területeinek nagy részét, elsősorban Grönlandot, az Antarktiszt, Észak-Amerikát ésEurázsiát. A jelenlegi földi éghajlati
rendszer még mindig a jégkorokra jellemző glaciális és interglaciális közti állapotban van. Minden éghajlati
öv hőmérséklete bőven alatta marad a jégkorszakként emlegetett kainozoikumi
eljegesedés interglaciális
periódusainak. Ez azt jelenti, hogy ha létezik is a globális felmelegedés, az
emberi tevékenységet semmilyen módszerrel nem tudjuk elkülöníteni a természetes
folyamatoktól. A Duna-glaciálisra jellemző adatok:
|
északi szélesség
(fok) |
korábbi
átlaghőmérséklet (°C) |
glaciális
átlaghőmérséklet (°C) |
interglaciális
átlaghőmérséklet (°C) |
mai
átlaghőmérséklet (°C) |
|
0
|
31
|
26
|
29
|
28
|
|
20
|
29
|
20
|
28
|
25
|
|
40
|
24
|
6
|
20
|
16
|
|
60
|
15
|
–25
|
9
|
2
|
|
80
|
8
|
?
|
–1
|
–17
|
Az 1860-as évektől léteznek rendszeres
meteorológiai feljegyzések. Az azóta eltelt időszak hőmérséklet-változásait
tetszetős diagramokon mutatják be. A 19. század közepe azonban egy hideg
periódus vége, ami után a felmelegedés tejesen normális. A hőmérsékletek nagyobb
időtávlatokra tekintő összehasonlításai egészen mást mutatnak, méghozzá azt,
hogy az elmúlt 65 millió évben a Föld átlaghőmérséklete
szinte folyamatosan csökkent. Jelenleg a kainozoikum leghidegebb
szakaszát éljük. Az is látható, hogy a kainozoikumi
eljegesedés néhány
millió éve szintén egy lehűlés története: a felmelegedések utáni újabb
jégkorszakok egyre hidegebbek lettek. A grafikonon úgy tűnik, mintha az utóbbi
néhány százezer évben nőtt volna az éghajlat instabilitása is (nagyobbak a
kilengések), azonban ez valószínűleg inkább annak következménye, hogy a hozzánk
közelebbi időkben pontosabban állapítjuk meg a kort és a hőmérsékletet is. Az
utóbbi három lehűlési periódust vizsgálva az is szembetűnő, hogy a hőmérséklet
többször is hirtelen nőtt meg a mai fölé, majd lassan esett vissza.
Az északi sarkvidék környékén még alig 1000 éve
is jóval melegebb éghajlat volt a mainál. Történeti adataink vannak arról, hogy
a vikingek nyitott
hajókon keltek át Skandináviából Izlandra anélkül,
hogy jéghegyeket láttak volna, majd Grönland déli
részének jégmentes területein településeket alapítottak –
ahol földművelést is folytattak –, majd probléma nélkül átkeltek Észak-Amerikába is. Ez a periódus a 14. századig tartott,
majd az 1310-es években elkezdődött a „kis jégkorszak”, ami a 19. századig tartott.
A mostani „globális felmelegedést” e rendkívül hideg periódus
átlaghőmérsékleteihez hasonlítják.
A földtörténet egészét tekintve jól látható, hogy az
éghajlatváltozások természetes jelenségek. Melegedések és lehűlések követik
egymást, a jelenlegi melegedési ráta az ábrák alapján illeszkedik az eddig
megismert földtörténeti folyamatok hosszú távú – százezer év vagy hosszabb –
trendjébe, a legutóbbi 10 ezer évét azonban már sérti a 20. század óta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése